Százötvenezer utast várnak idén a Debreceni Repülőtérre

A 2013-as tervet végül mintegy 30 ezer utassal szárnyalta túl a debreceni repülőtér. Egy ötéves kislány, Szabó-Garay Petra volt a Wizz Air százezredik, Debrecenből induló utasa, még 2013. november végén, ami azt jelentette, hogy az Airport Debrecen biztosan túlteljesíti a 2013-as tervet. Végül mintegy 130 ezer utazó fordult meg a cívisváros légikikötőjében – közülük 112 ezer a Wizz Air járatain utazott. Ez előrevetíti, hogy idén még magasabb utasszám elérése a cél. De mennyi? – kérdeztük Herdon Istvántól, a Xanga cégcsoport vezetőjétől. Új célállomás – Fejlődést prognosztizáltunk, szeretnénk elérni a 150 ezres utazószámot – válaszolta, hangsúlyozva: ehhez továbbra is vizsgálják egy, a londoni járathoz hasonló, új, népszerű desztináció beillesztésének lehetőségét a Wizz Airrel, illetve új légitársaságokkal keresik a kapcsolatot. – Célunk továbbá, hogy szorosabb együttműködést alakítsunk ki a charterjáratokat szervező utazási irodákkal, a tavalyi szezon ugyanis nem sikerült olyan jól. Lassan tíz éve, hogy mindig ugyanazok a célpontok – Törökország, Bulgária, Tunézia stb. –, s mi szeretnénk, ha újakat is megpróbálnának bevezetni. Egy már biztosan lesz, Zákinthosz – tájékoztatott Herdon István. Forrás: haon.hu