Landolt Debrecenben az első Milánó Bergamo járat

Mérföldkőhöz érkezett a töretlen fejlődést és egyre emelkedő utasszámot produkáló Debrecen Airport: október 25-én délután felszállt az első Milánó Bergamo-Debrecen járat, ami 17 óra után pár perccel landolt a cívisvárosban, majd 18 órakor indult vissza észak-olaszországi légi kikötőbe.

Október 25-től hetente kétszer, szerdai és vasárnapi napokon közlekedteti közvetlen járatát a Wizzair légitársaság. Milánó, Lombardia fővárosa, egyben Olaszország pénzügyi és ipari fellegvára és környéke mindenki számára a legszínesebb élményt nyújtja, legyen akár a foci vagy a vásárlás szerelmese, de a kultúrára szomjazók igényeit is maximálisan teljesíteni tudja. Herdon István, a Debrecen Airportot üzemeltető XANGA-cégcsoport elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a sikeres nyári szezont követően a Debrecen Airport csapata már az év utolsó negyedévére fókuszál, és jelentős forgalombővülést várnak köszönhetően a stratégiai partnerüknek, a CEE régió legjelentősebb ultra low cost légitársaságának, a WizzAirnek. Tamara Mshvenieradze, a WizzAir vállalati kommunikációs menedzsere elmondta: – Örömünkre szolgál, hogy ma ünnepeljük a harmadik úti célunk első járatát Debrecenből. Reméljük, hogy a Milánó-Bergamo járat heti két alkalommal tökéletes lehetőség lesz a magyar utasok számára, hogy felfedezzék a divat és a dizájn fővárosát, valamint, hogy minél több olasz utazó keresse fel Magyarország második legnagyobb városát egy-egy hosszú hétvégére. Már csak másfél hónap van hátra az új és egyben második magyar bázis megnyitásától és a Debrecenből elérhető úti célok további bővítésétől, hiszen december közepétől már 6 európai ország úti céljaival lesz közvetlen menetrendszerinti légi összeköttetés Debrecenből. Örülünk a Debrecen Airport-tal való gyümölcsöző együttműködésnek és örömünkre szolgál a sok boldog utas a fedélzetünkön.